Víztisztító.com > Termékek > Növényi alapú készítmények > Ginko XC

Ginko XC

A Ginkgo biloba a földtörténet egyik legidősebb fája. Annak ellenére, hogy a nyugati világ csak a XVII. században kezdte megismerni ... 

A Ginkgo biloba a földtörténet egyik legidősebb fája. Annak ellenére, hogy a nyugati világ csak a XVII. században kezdte megismerni (az első facsemetét, amely ma is él, 1730-ban ültették el Hollandiában), egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Kiváló egészségvédő tulajdonságai miatt mára egyike a legnagyobb mennyiségben értékesített gyógynövényeknek.

A Ginkgo biloba kétlaki, lombhullató fa, amely a páfrányfenyők (Ginkgophyta) törzsének egyetlen máig fennmaradt faja. Mintegy 200 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti őskorban fejlődhetett ki, ezért élő kövületnek is szokták nevezni. A növényvilágban egyedülálló, nincsenek közeli rokonai. Természetes élőhelye Kína, de népszerűségének köszönhetően mára már szinte mindenütt elterjedt a világban. Az, hogy 150 millió éven keresztül szinte változatlanul fennmaradt, annak köszönhető, hogy a jégkorszak alatt és után ez a terület mérsékelt éghajlatú maradt. Később a kínai szerzetesek gondoskodásának köszönhetően maradt fenn, mivel egészségre gyakorolt kiváló hatásai miatt szent faként tisztelték.


A Ginkgo biloba
hatóanyagai két csoportra, flavonoidokra és terpénekre oszthatók. A flavonoid csoport jelentősebb hatóanyagai a kempferol és a kvercetin. A terpén csoportba tartozó hatóanyagok közül a ginkgolid és a bilobalid a legjelentősebbek. Ez a két hatóanyag csak a Ginkgo bilobában fordul elő.
A ginkó flavonoidjai hozzájárulnak a
keringési rendszer normál működéséhez, a megfelelő véráramláshoz
, így a sejtek oxigénnel és tápanyagokkal történő ellátásához. Alkalmazása ezért különösen ajánlott idősebb korban (időskori agyműködés megfelelő szinten tartásának támogatása), fokozott leterheltség esetén, valamint olyan egyéneknél, akik gyakran tapasztalják a végtagok hűvösségét, nehéz felmelegedését.

A fentieken túl a ginko kiváló
antioxidáns
is, hatóanyagai védelmet nyújthatnak a szabad gyökök sejteket károsító hatásai ellen.

Kiszerelés: 100 tabletta
Ajánlott adagolás: 1 tabletta naponta.

Ajánlott adagolás mellett, a készítmény tartalma 100 napra elegendő!



Ginkgo XC aktív hatóanyagtartalma/tabletta:

Ginkgo biloba levélkivonat 90 mg


FIGYELEM!
A készítmény gyermekeknek nem ajánlott. A Ginkgo biloba alkalmazása terhesség és szoptatás alatt kerülendő! Cukorbetegség, valamint véralvadás problémák esetén a Ginkgo biloba alkalmazása előtt kérje ki orvosa véleményét!

Ár: 5135 Ft   ( Egységár: 51,35 Ft/tabletta )
Kedvezményes ár: 3860 Ft   ( Egységár: 38,60 Ft/tabletta )
Bónuszpont: 112
Kosárba tesz db-ot ebből a termékből

Áraink 27%-os ÁFA-t tartalmaznak!

Amennyiben REGISZTRÁL rendszerünkbe, minden termékünkre azonnal 33% árkedvezményt kap.
A termék árából így rögtön 1275 Ft-ot megtakaríthat
!

Kattintson ide, ha kedvezményesen szeretne vásárolni!
A regisztrációhoz 1 db Ginko XC önmagában nem elegendő!